Múlttól a jelenig

2009.03.21. 18:41

Jelenlegi polgármesterünk Kovács Pál mikor átvette községünk vezetését nem kis

gondot vett a nyakába,hiszen köztudott hogy milyen állapotok uralkodtak itt.

Először is visszaszerezte az elpazarolt pénz egy részét,Gálház értékesitése és az

Ujpetrei Tsz-töl vásárolt föld "ami ki lett jelölve kárpotlásra"vételárának egy részét.

Ujjáépült a Szemelyi bekötőút ami nem kevés péz volt,ez mellett megépült a Zrinyi köz

aszfaltos útja is,ma már oda is le lehet jutni télen nyáron.

A temető karbantartása mellett épült egy szép ravatalozó majd késöbb úrna fal is.

Épült egy gyönyörü sportpálya és eltünt végre az a csúnya szemétdomb is

és lett helyette egy szép füves terület.

A gáz is megérkezett településünkre sokak örömére,megkezdödött az átereszek felújitása

és a vizelvezető árkok megépitése is.

A faluban két helyen is épült támfal,fásitás és parkositás vette kezdetét.

Vadonat új buszmegállok lettek épitve kettő bent a faluban és egy kint az elágazásnál.

A pincékhez kiépült a villany sokak örömére és megoldott lett a közvilágitás,utóbbi

nem csak a pincék felé hanem a sportpálya felé is,itt emliteném meg a sportpálya

világitását is.A település szépülése érdekében lakossági támogatást kaptak

háztatarozásra,kocsibeálló épitésére és kerítés felujitásra a Szemelyi polgárok.

Megépültek a pincékhez vezető utak is,tavaly elött a falu felőli és tavaly az ominózus

dubravai út is ami nagy vihart kavart. De ez is csak a falu fejlödését szolgálja még

ha ez nem is tetszik egyes embereknek! Van falubuszunk is ami szintén nem kis dolog.

Azt hiszem sokáig lehetne még sorolni:garázs,traktorok,kisgépek...stb.

Szentkútpuszta viszonyai sokak elött ismert,de azért oda is eljutott a viz,járda is lett

épitve,kaptak telefont és megoldott lett a közvilágitás.

Hogy Kovács Pál és a mindenkori testülete csak kárt okozott ennek a településnek

és nem csinálnak semmit, ezt döntse el mindenki saját maga!?

Persze avval is tisztába vagyok hogy az önkormányzat nem mindenható és nem tud

mindenkinek eleget tenni,természetesen itt is vannak hibák mint bármely másik

önkormányzatnál.

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mexi.blog.hu/api/trackback/id/tr521016645

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vakac 2009.03.21. 19:44:09

Ez így nagyon rozsaszin. Mindig vannak meg lesznek hiányosságok. Például a kultúrház. Ami még megoldásra vár. Meg gondolom sok egyéb. Viszont néhány barom. Ezt tartja szem előtt. Persze arra apellálva, hogy lejáratva a jelen vezetést és népszerűsítsék saját magukat. Azt is tudni kell, hogy ezt a nagy lelkesedést az is kiváltja, van x millió az önkormányzat kasszájában. Amit ez a " korrupt bűnöző banda" spórolt meg az évek során.

Mexi · http://mexi.blog.hu/2009/03/20/szemly_mas_szemmel 2009.03.22. 08:51:55

@Vakac: Igen igazad van,azért írtam
a pozitív dólgokról mert az ellenzék szerint a testület tagjai"bűnözök"és
csak kárt okozna a falunak.Azt szerettem
volna érzékeltetni hogy azért történnek jó dolgok is csak ezekről nem beszélnek!
Természetesen vannak hibák és lesznek is
de mondj egy olyan önkormányzatot ahol
minden tökéletes és semmiben nem hibáznak!?Mindenhol vannak kissebb
nagyobb hibák csak ott nem fújja fel
őket senki.

O_verdose 2009.03.22. 17:53:25

@Mexi: Végre valaki hangot ad annak is a világhálón, hogy Szemelyen igenis történnek jó dolgok, merthogy eddig csak arról értesült a nagyvilág, hogy ezen a településen csak és kizárólag rossz dolgok történnek.
Én is itt élek, és mint sokan mások, én is látom a hiányosságokat, és annak is részese vagyok, ahogy fejlődik, szépül a falu.
Nem hinném, hogy valaha lesz olyan Önkormányzat ami egy emberként mindenkinek megfelel.
Elégedetlenkedők, mindig lesznek, ami jó, csak az a különbség, hogy ha az elégedetlenkedők hitelüket vesztett emberek,akkor kicsit furcsán veszi ki magát a "patkánykirályozás"

Vakac 2009.03.23. 01:03:11

@O_verdose: Ki kell alakítanunk egy társaságot. Esetleg a társaságunkból egy tag annyira "durci" lesz, hogy a bábos és a tésztás nyakát kitekeri. Míg a büntetését tölti, így a világhálón keresztül tartani kell benne a lelket. Mer a törvény az effajta féregtelenítést sajnos nem támogatja. Érezze, hogy nem élt (ölt) hiába.

Vakac 2009.03.24. 22:28:16

Mért van ekkora csend?

Vakac 2009.03.24. 22:39:36

file:///C:/Documents%20and%20Settings/xcy/Asztal/melleklet-1/szemely%20077.jpg

Kabócka 2009.03.25. 14:36:31

A felsorolásból kimaradt a beiskolázási hozzájárulás, mely - fontos - alanyi jogon jár. A gyermekek kapnak ajándékot karácsonyra (vagy mikulásra), amit szintén minden Szemelyben élő gyermek megkap. Pár éve Nyugdíjasok is részesülnek külön anyagi juttatásban, amit szintén nem kell igényelni.

Túl rózsaszín? Lehet, de a másik oldal túl sötét volt.
Úgy gondolom, hogy, egy korrekt, valósághű kép kialakulásához, mely Szemelyről és az ott élőkről szól, nem elég csak "másik" fél véleményét megismerni! Ráadásul ez a megismerés az interneten keresztül - manapság rendesen cenzúrázva - nagyon egyoldalú.
(Nagyon hasonlít az úgynevezett bulvársajtóhoz...)
Örömömre szolgál, hogy megjelent ez a blog, (kösz Mexi)

Mexi · http://mexi.blog.hu/2009/03/20/szemly_mas_szemmel 2009.03.25. 16:00:06

@Kabócka: Köszönöm szépen a kiegészítést és az elismerő szavakat...

O_verdose 2009.03.25. 19:04:28

@Vakac: Szia.
Ne légy ennyire dühös rájuk, hidd el nem éri meg tiszta energiapocsékolás.Ez a céljuk, hogy feldühítsék az embereket, mert egyébként a lőtéri kutyát nem érdekelné, élhetne békében mint oly sokan teszik itt,de nagyon úgy tűnik, hogy ezt tűzte ki élete értelméül, és szent céljául, hogy lejárassa a világ előtt a települést, a polgármestert, a képviselőtestületet, bárkit megbántva, lepatkányozva, letahózva, majd fennen hirdeti, ERKÖLCSI TARTÁS!!!!!! szerinted?!?

Kabócka 2009.03.26. 10:53:33

@O_verdose:
De igen lehet az "ember fia" dühös, még akkor is ha egyesek ezt akarják! Úgy gondolom, hogy van egy pont (csepp a pohárban), ami túl sok! Lehet kritizálni, vélemény mondani, de azt "normálisan" , nem bántóan kell megtenni. Véleményem szerint nem jó, az, hogy mindenkit vádolunk, feljelentünk, saját (avagy vélt) céljaink elérése érdekében!
Vagy, ha már feljelentünk azt a saját nevünkben tegyük (pld.: Mester Csabáné feljelentette ...)
Így tisztességes

O_verdose 2009.03.27. 19:56:43

@Kabócka: Értem amit mondasz, csak azt szerettem volna mondani, hogy hidd el nem éri meg. Ha valaki nem kell egy közösségnek " normális"emberként,az nem tudja eladni magát szar alakként sem.Persze vannak egypáran akik tapsolnak neki, lelkük rajta éljenezzék!
Én csak abban reménykedem hogy a többség józanul gondolkodik, és nem hagyja magát megvezetni.
süti beállítások módosítása